H. P. Lovecraft: Nyarlathotep (1920)
Howard Phillips Lovecraft Nyarlathotep című alkotása 1920-ban jelent meg a United Amateur hasábjain.
A mű, formáját tekintve prózavers, azaz olyan prózai előadásmódot használó alkotás, amely elvont, lírai képeket alkalmaz és túláradó érzelmeket és mély gondolatokat közvetít. A cselekményt (S. T. Joshi kutatásai szerint) a szerző egyik álma ihlette, amelyben barátjának, Samuel Loveman-nek írt levelében említi, hogy “ne mulassza el megtekinteni Nyarlathotepet, ha Providence-ben jár”.
A mű Nyarlathotep személyének leírásával és megjelenése körülményeinek, valamint az őt körüllengő különös légkör bemutatásával indít. Lovecraft leírja, hogy általános rettegés, szörnyű események előérzete uralta a közhangulatot, amit mintha kozmikus jelenségek, az éghajlat drasztikus megváltozása tükrözött volna és viszont. Ebben a baljós időszakban jön elő Egyiptomból a “fekete fáraó”, akit Lovecraft “barna bőrű, nyúlánk, sötét lelkű” alakként ír le, aki városszerte tartott előadásain elektromos készülékekkel keltett jelenségekkel nyűgözte le a közönségét, akik rettegve távoztak ugyan, de lenyűgözve is, és bátorították barátaikat, hogy ők is nézzék meg az egyik ilyen előadást. Ebben a leírásban az ókori egyiptomi fáraók, papok és tudósok sztereotipikus elképzelése ötvöződik a Lovecraft korában is igen népszerű, magukat beavatottnak, látnoknak beállító szemfényvesztők alakjával, akik gyakran a tudomány modern vívmányaival, elektromossággal, korai képalkotó technológiákkal támogatták meg “szeánszaikat”.
A mű narrátora végül barátja unszolására ellátogat az egyik ilyen eseményre, amely során egy fullasztó szobába zsúfolódó nézősereg előtt civilizációk romjai között álló, sötét és gonosz alakok képeit vetítik nekik, némi fényjáték kíséretében. A racionális elme persze mindezt csalásnak, szemfényvesztésnek tartja, mígnem Nyarlathotep kivezeti követőit egy sétára a városban, amely a Hold csalóka fényében drasztikus változásokon megy át. A járda kövei között fű serken, a villamos elhagyatottan, lepusztulva áll, a városképet korábban uraló három torony közül az egyik hiányzik, a másik csonka, a lassan szétszóródó zarándokok pedig hófödte, halott tájra és egy szakadék szélére érnek.
A látomás helyi természetűből kozmikus léptékűvé válik. Halott világok, a sötét ürességben fekvő, néma romok, az űrön át érkező, tébolyító hangok kavalkádja és az ismert világegyetem erői által nem uralt, az emberiség iránt közömbös, istenszerű entitások rémlátomásai uralják a mű utolsó bekezdését.
A Nyarlathotep egy haldokló civilizáció letaglózó jövővíziója, az emberi faj szívfacsaró, kegyetlen visszavonhatatlanságot sugárzó nekrológja.
A mű magyarul olvasható az Árnyak az időn túlról (2001, Lazi, Tóth Máté fordítása), a Howard Phillips Lovecraft összes művei 2. (2003, Szukits, Galamb Zoltán fordítása) kötetekben és az Azilum lovecrafti magazin 1. számában (2016, Magyar H. P. Lovecraft portál, Somogyi Gábor fordítása).
